Kedves Diákok!

 

A 2016-ban és később érettségiző diákoknak kötelező érettségi előfeltétel az 50 óra közösségi szolgálat teljesítése. A közösségi szolgálat ingyenes, melynek célja a közösség szolgálata. Teljesítése kötelező, tehát nem önkéntes, de azt ti dönthetitek el, hogy MIT csináltok a szolgálat keretében: iskolánk lehetőségei közül ti választhatjátok ki, hogy milyen tevékenységet szeretnétek végezni. Lehetnek javaslataitok is arra, hogy milyen feladatokat látnátok célszerűnek és végeznétek szívesen. A lényeg, hogy amit kitaláltatok, és az iskola jóváhagyását is megszereztétek hozzá, eleget tegyen a törvényi feltételeknek.

 

A közösségi szolgálat törvényi háttere:

A 2011. évi CXC. törvény a Nemzeti köznevelésről.

http://net.jogtar.hu/jr/gen/hjegy_doc.cgi?docid=A1100190.TV

 

A „közösségi szolgálat: szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független, egyéni vagy csoportos tevékenység és annak pedagógiai feldolgozása.” (Értelmező rendelkezés 4.§ (13.) bekezdés)

Kire vonatkozik?

Első alkalommal a 2016. január 1-je után érettségi vizsgára jelentkező tanulókra (ez a 2012/13-as tanévben 9. évfolyamos középiskolai tanulókat már érinti)

 

Tevékenységi területek:

  • egészségügyi
  • szociális és jótékonysági
  • oktatási
  • kulturális és közösségi
  • környezet-és természetvédelemi
  • polgári-és katasztrófavédelmi
  • közös sport és szabadidős tevékenység óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, idős emberekkel

 

A szolgálat végzésének formai keretei:

Az 50 órát lehetőség szerint 3 év alatt, a 9-11. évfolyamon arányosan elosztva kell teljesítenetek. Lehetőségetek van arra, hogy az 50 órát több projekt keretében teljesítsétek, ekkor több területet is ki tudtok próbálni. Arra is van lehetőség, hogy egy nagy projekt keretében teljesítsétek az 50 órát. A közösségi szolgálatot az adott tanuló esetében koordináló pedagógus az ötven órán belül – szükség szerint a mentorral közösen – legfeljebb ötórás felkészítő, majd legfeljebb ötórás záró foglalkozást tarthat.

A közösségi szolgálat teljesítése során egy órán hatvan perc szolgálati idő értendő (a helyszínre történő utazási idő nem számítható be a teljesítésbe). Alkalmanként minimum egy, maximum három órás időkeretben végezhető a tevékenység. A tanulók évente maximum három területet választhatnak. A szolgálat a lakókörnyezetetekben, vagy az iskola székhelyén, de legfeljebb 30 kilométeres körzeten belül szervezhető meg.

 

Fogadó szervezet lehet:

  • szociális, gyermekjóléti, gyermekvédelmi szolgáltató, illetve intézmény
  • egészségügyi szolgáltató
  • közoktatási intézmény
  • felsőoktatási intézmény
  • muzeális intézmény
  • nyilvános könyvtár
  • közlevéltár
  • nyilvános magánlevéltár
  • közművelődési intézmény

 

Iskolai koordinátorok 

Roszik Éva: kapcsolattartó, koordinátor, 12. évfolyam

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Kun Gazda Balázs: 9. évfolyam koordinátor

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Bere Anikó: 10. évfolyam koordinátor

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Polgárné Kovács Boglárka: 11. évfolyam koordinátor

e-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

 

 

 

SAJTÓKÖZLEMÉNY Minden diák lehet hős!

E-napló

 

ALAPÍTVÁNY

Iskolánk alapítványa: Széchenyi 200 alapítvány. Kérjük, hogy amennyiben támogatni kívánja iskolánk diákjait, akkor az adója 1 %-át az alábbi adószámra utalja:

18004298-1-42

Bővebben...

 

Elérhetőségeink

Budapesti Gazdasági SZC Széchenyi István Kereskedelmi Szakgimnáziuma

1088 Budapest, Vas utca 9-11
Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
telefon/fax: +36 1 338 4480
Igazgató: Jakab Szilvia
 
Gazdasági iroda: Bogáti Árpád
telefon: +36 1 338 4592 
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.